Tito 3

HUN_BIB

1 Emlékeztessed őket arra, hogy a hatóságoknak és a felsőbbségnek engedelmeskedjenek, és minden jó cselekedetre készek legyenek.

2 Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, gyöngédek legyenek, teljes szelídséget tanúsítva mindenki iránt.

3 Mert régen mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságok és gyönyörök rabjai, gonoszságban és irigységben élők, gyűlöletesek és egymást gyűlölők voltunk,

4 de amikor a mi megtartó Istenünknek jósága és emberszeretete megjelent,

5 nem az igaz cselekedetekért, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületés fürdője és a Szentlélek megújítása által,

6 amelyet bőséggel árasztott ránk a mi megtartó Jézus Krisztusunk által,

7 hogy az ő kegyelméből megigazulva, reménységünk szerint az örök élet örökösei legyünk.

8 Igaz ez a beszéd, és szeretném, hogy erről határozottan tégy bizonyságot, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elöljárni azok, akik Istenben hisznek. Ezek jók és hasznosak az embereknek.

9 Kerüld azonban a balgatag vitatkozásokat, a nemzetségtáblákkal kapcsolatos kérdéseket, a civakodást és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók.

10 A tévtanítót egy-két figyelmeztetés után kerüld,

11 tudva, hogy az ilyen letért a jó útról, vétkezik, és önmagát ítéli el.

12 Amikor Artemászt vagy Tükhikoszt hozzád küldöm, siess hozzám jönni Nikopoliszba, mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet.

13 A törvénytudó Zénászt és Apollóst gondosan indítsd útnak, hogy semmiben se legyen hiányuk.

14 Tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl a sürgős szükségletek kielégítésére, hogy gyümölcstelenek ne legyenek.

15 Köszöntenek téged a velem levők mindnyájan. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben. Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen.

Ler em outra tradução

Comparar lado a lado