1 Coríntios 8

HUN_BIB

1 Ami a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, mindnyájunknak van ismerete. Az ismeret azonban felfuvalkodottá tesz, a szeretet viszont épít.

2 Aki úgy véli, hogy ismer valamit, ezzel még semmit sem ismert meg úgy, ahogy ismernie kell.

3 Ám ha valaki Istent szereti, az már ismert az Istennél.

4 Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy nincs Isten senki más, csak egy.

5 Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, mint ahogyan van sok isten és úr,

6 nekünk csak egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség és mi is őbenne, és egy Urunk, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is általa.

7 De nem mindenkiben van meg ez az ismeret. Némelyek lelkiismerete mind a mai napig a bálványokhoz kötődik, és a húst mint áldozati húst eszik. Így lelkiismeretük, mivel erőtlen beszennyeződik.

8 Pedig nem az étel visz közelebb minket Istenhez, mert ha eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, ha nem eszünk, nem lesz belőle előnyünk.

9 Arra azonban ügyeljetek, hogy a ti szabadságotok valamiképpen ne legyen az erőtlenek botránkozására.

10 Mert ha valaki téged, akinek ismerete van, meglát, hogy a bálványtemplomnál vendégeskedsz, annak erőtlen lelkiismerete nem bátorítja-e arra, hogy megegye a bálványáldozatot?

11 Így ismereteddel romlásra juttatod erőtlen atyádfiát, akiért Krisztus meghalt.

12 Ha tehát így vétkeztek az atyafiak ellen, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, a Krisztus ellen vétkeztek!

13 Ha az étel megbotránkoztatja az én atyámfiát, inkább sohasem eszem (áldozati) húst, hogy őt meg ne botránkoztassam.

Ler em outra tradução

Comparar lado a lado